Wondyke Rynan

Szóval, hol is kezdjem... A nevem, mint látható Wondyke Rynan. Noldar városa melletti kicsiny falvak egyikéből származom. Apám és anyám falusi földművesek voltak, sok munkával, és sok gyerekkel.

Aztán jött egy rettenetes év. És nem volt más választásuk, meg kellett válniuk az egyik gyermeküktől, ha nem akarták, hogy éhen haljunk. Így kerültem a rendházba. Mégis, a családom sokkal népesebb, mint a legtöbbeknek, mivel öt éves korom óta a város melletti dombokon fészkelő Ryn-rendházban neveltek. Szüleimmel azóta sem találkoztam.

A rendház hosszas és dicső történelemmel büszkélkedhet, mely gyermekkorom óta lenyűgözött. Viszont ami még fontosabb, remek tagokkal is. Elmondhatom magamról, hogy jó társaságba keveredtem, ahol minden problémámra volt gyógyír, és minden kíváncsiságomat kielégíthettem idővel. Valahogy összenőttem az épülettel, a történetekkel és az emberekkel akiket a falak rejtettek. Idővel ez szerintem elkerülhetetlen lett volna amúgy is. De részévé váltam, a rendháznak, akár a könyvtár-torony.

Innen származik második nevem is, amelyet a rendházról kaptam, amikor Lovaggá avattak. Életem legboldogabb napján. Onnantól kezdve szabadabb lettem, és több időm maradt elmélyülni Aenow nagyságában a rend történetében, és persze a kardforgatás örömeiben. Ekkor tudtam meg milyen siralmas a helyzete /Titánnak, és mekkora szükség van ránk, és a rendre, hogy megóvjuk a gyengéket és fenntartsuk a békét.

A legtöbben ezért kezdtek el kóborolni a világban, hogy megóvják azt, amit csak tudnak. Én nem bírtam, és nem akartam elszakadni a rendháztól. Ez így ment közel két évig, amíg be nem fejeztem a tanulmányaimat. Ekkor már nem volt mit tanulnom a könyvtárból. A mesterek pedig nem foglalkoztak azokkal a dolgokkal, amik engem igazán érdekeltek a kardforgatás és a teológia mellett. Ez persze csak még több időt adott a dolgaim intézésére, és az elmélkedésre. Aztán rájöttem valamire, ami olyan mélyen fészkelte be magát a szívembe, hogy nem hagyott nyugodni.

Rendet akartam a világban, és békét. De ezekre egy ember nem képes, és a rendnek sem lesz soha elég fegyvere és érve, hogy véglegesen megfékezze a tombolást. Erre csak Aenow lenne képes. Csak egy isten tud ilyen nagy csodát tenni. Elhatároztam hát, hogy magam mögött hagyom a rendházam, a várost, sőt egész Titánt. Hogy a csillagok közt megleljem a választ, arra, hogy mi a helyes út. Hogy mi Aenow szándéka Titánnal?

A könyvtári tanulmányaim alapján a kapcsolatteremtésre több esélyem van a csillagokban. Így esett, hogy e célból életemben először, a mesterek elé járultam, engedélyüket és áldásukat kérve új küldetésemre. Mikor mindent eléjük tártam, ők csupán egyetlen napot tanácskoztak, mielőtt áldásukat adták volna. Ekkor hagytam el a rendházat. És mielőtt kiléptem volna kapuján, megesküdtem, hogy addig nem nyugszom, amíg küldetésem be nem teljesítettem.

Utam Noldarba vezetett, ahol a mesterek utasítása szerint egy varázslóval kellett találkoznom, hogy feljuttasson egy csillagjáró hajóra, és megkezdhessem utam. Ez persze nem ment egykönnyen, mivel a város forgataga mindent és mindenkit magával ragad. Szerencsére találkoztam egy fiatal hölggyel, aki a félreértések eloszlatása után segített nekem szállást találni. Hogy ott várhassam meg a varázsló visszatérését.

Mikor találkoztunk egyik meglepetésből a másikba estem, olyan nagy szakadék tátongott köztem és ezen elf között. Így hát szinte meg sem lepett, amikor segítségéért a rend háláján túl a rend nekem juttatott aranyaira is szüksége volt. Az viszont igen meglepett, amikor egérként és potyautasként juttatott fel életem első égi-vitorlására. Bármennyire felháborított is tette, felül kellett emelkednem ellenérzéseimen a felsőbb cél érdekében.

Így esett, hogy legalább egy hétig sajton éldegéltem egy óriási hajón. Amikor földet értünk Brálon, gyorsan kiszöktem, hogy mihamarabb biztonságos helyet találjak, és előnyt kovácsoljak pillanatnyilag jelentéktelenül apró termetemből. Ez csodálatosan ment eleinte, ugyanis Brál híres sokszínűségéről, és talán pont ez az oka, hogy a macskák is olyan jól megélnek itt. Miután az engem tévesen egérnek hivő állat a nyomomba szegődött, és el akart fogyasztani, be kellett látnom, álcám gyengéi messze fölülmúlják előnyeit. Úgyhogy miután beszöktem egy ajtó alatt, kimondtam a varázsszót, és visszaváltoztam. Szerencsémre az odahaza rendelkezésemre bocsátott felszerelésem hiánytalanul megvolt. Nekiláttam, hogy ezúttal végre tisztességes úton is feljussak egy hajóra.

Találkozásom a /RepülőSzirén legénységével nem olyanra sikerült, amilyenre én terveztem volna. Életemmel elszámolva, támadtam a bárpult mögött lebegő Beholderre. Tudván, halálom biztos. Nem hallgattam a megtévesztő hangokra sem, melyeket fejemben ébresztett, mivel a fogadó tömve volt megtévesztett emberekkel. Ezután a szörny először lebénított, majd meggyújtott. Ha [Lebon] nem lép közbe, és [Harlana] nem sajnál meg, bizonyosan igazam is lett volna. De Lebon leütött, és kimentett a megérkező városőröknél. A saját jó hírét téve kockára evvel. Tőle tudtam meg azt is, milyen törvényekkel tartják fenn a rendet Brálon, és