Rendet raktam. Belesüppedek a parancsnoki fotelembe, és lazán a jövőt tervezem. Teavíz forr, néha egy imádott nő illatának emléke fakaszt mosolyra.

Ünnepelek.

Az igazi ünnep mindig valahol belül születik meg. Van hogy egy percig tart, van hogy egész nap. Érdekes, hogy igazából egyedül, magamban érzem ezt. Semmi cicoma, semmi kajálás, semmi díszbeszéd. Nem mintha nem örülnék annak a sok kedves embernek, akik meghivnak ezekben az időkben magukhoz, de valahogy a kajálással beszélgetéssel fűszerezett összejövetelek máshogyan vannak jelen bennem, nagyon ritkán teljesek. Ez itt a forma nélküliségável, a hagyományok mellőzésével az, ami nagyon igazi. Enyém. :)

Hogy mit ünnepelek fogalmam sincs. A szeretetet és a családot? Én? Ne vicceljünk! A barátaimat és a mestereimet mindig is szeretem és tisztelem. Ehhez nem kell nekem ünnep. A családot? Egy agglegény mit ünnepel a családon? Érdekes, hogy lehet úgy is meghitt érzés beül, hogy nincs különösebb célja vagy oka. Ezt most tapasztalom.

...egy talpmaszázs azért jól esne. :)