Ulmar Agy
Víz
Találkoztam azzal az elképzeléssel, hogy, és most kicsit pontatlan leszek tudatlanságomból adódoan, ha az ember kedves szavakat mond vagy kellemes zenét játszik a víznek, akkor szép kristályszerkezete lesz. Azt meg tanultam, hogy sokfajta kristályszerkezete lehet a jégnek különböző hőmérséklet illetve nyomás alatt.
Igazából kötve hiszem, hogy ha dúdolok a pohár vizemnek mielött megiszom jobb hatása lesz, viszont az is tény, hogy régebben elég volt egy adag vízet felhozni a kútból és nem kellett emellett szűrni, tisztitani és egyéb módon ihatóvá tenni.
Namost elfogadom, hogy alapból a csapvíz (legtöbb helyen) azért iható. Elfogadom, hogy a tudomány ismeri a vízben lévő anyagok nagy részét és valahogyan (utánanézhető módon) szűri, tisztitja és ihatóvá teszi.
Viszont tény, hogy tudatlan vagyok és az az érzésem, hogy az is maradok, mert nem érdekel túlzottan a téma. Nem is nem érdekel, inkább foglalkozom mással. Ebben az esetben viszont miért is ne fogadhatnám el, hiszen azt is bizonyos dogmák képviselői állítják, hogy ha szépen beszélek hozzá az is segít, valahogy jobbá, kellemesebbé teszi az élményt.
Inkább az zavar, hogy megiszom a vizet, nagyjából ízetlen, oltja a szomjat és tudatlanul is egy olyan alapreakcióvá fajult, hogy nem is gondolok bele mi történik. Három választásom van. Vagy elfogadom, hogy megiszom ösztönösen, vagy annak szentelem az életem, hogy megfejtsem mit is iszom és miért, vagy pedig elhiszem, hogy ezt kell tennem. Őszintén, nekem az ösztönös ivászat tetszik a legjobban, és az is történik. Mégis néha elgondolkodom, mit is teszek valójában.
A másik kérdés, hogy megéri-e a luxus, az életvitel, hogy elszennyezze a környezetet és tényleg tudományos módon kell egy természetes forrást elérhetővé tenni. Ránézek néhány épületre, és elképzelni sem tudom, hogy hogyan húzták azt oda, hogy képes 10-20-30 ember egy felhőkarcolót megépíteni. Számomra ez csoda. Piramisok is csoda. Olyan dolgok, amiket én, teljesen egyedül, soha nem lennék képes létrehozni. Azt hiszem, megérte. Tönkretenni a környezetünket csodákért. Önző egy szemléletmód, de akkor is le vagyok nyűgözve.
UPi 2008.VI.24 12:02
A tudatlanság legtöbb formája önkéntes.
(Calvin and Hobbs ugrik be:
Calvin: Dad, what causes wind?
Dad: Trees sneezing.
Calvin: Really?
Dad: No, but the real answer is more complicated.
(Később, Calvin és hobbs sétálnak a szeles erdőben...)
Calvin: The trees must be sneezing a lot today.
Ulmar 2008.VI.24 12:05
Önkéntes... és természetes. Az az érzésem, hogy a legtöbb ember egész életét leéli anélkül, hogy valaha is eszébe jutna mit iszik, mit lát, vagy azt hogy került oda. BetonDzsungel rulez.
SAdam 2008.VI.24 12:06
Ha nagyon költői akarok lenni: minden felhőkarcolónál és piramisnál sokkal nagyobb csoda rejlik abban, amit Te teljesen egyedül létrehozhatsz magadban...
SAdam 2008.VI.24 12:07
Egyébként abban én is egyetértek, hogy sztem az emberek többsége egyszerűen él bele a vakvilágba annélkül, hogy körbenézne benne. Számomra pl. csomószor az apró és lényegtelen részletek tök érdekesek, csak épp mindenki hülyének néz, amikor megemlítem őket... :-)
Ulmar 2008.VI.24 12:08
Ha már nagyon költői szeretnél lenni, itt az ideje hogy kifejtsd mit értesz ezalatt.
SAdam 2008.VI.24 12:08
Vazz, anélkül, egy N...
SAdam 2008.VI.24 12:09
Ulmar, te most épp szerelmes vagy??? Kicsit furcsák a mai postjaid... :-)
Ulmar 2008.VI.24 12:10
OffTopic.
SAdam 2008.VI.24 12:14
Na jó, ha már mindenképp nem tanulok, akkor kifejtem. De csak kicsit. Nagyon szép az a csomó dolog, amit emberek létrehoznak maguk körül, legyen az technika, művészet, tudomány, vagy bármi. Erősen cáfolnám az egész eddigi életem, ha ezt nem gondolnám így. Másfelől, vagyok annyira egocentrikus beállítottságú, hogy úgy gondolom, hogy az ember akárhogy is, de a saját életén keresztül érzékeli magát és a világot, és ettől nem tud elvonatkoztatni. Így az egész ,,külső világ pusztán azért van jelen, hogy az ember érzékelje és valahogy beépítse a ,,belső világába. És hát végső soron az számít, amit a kettő szintézise ad, ahhoz pedig, hogy ez valahogy működjön, elsősorban az számít, hogy Te milyen világot építesz fel magadban. Tömören, röviden, valami ilyesmi...
UPi 2008.VI.24 12:14
Legyen az átlagos ember komplexitás-kapacitása (az a bonyolultság, amivel napi szinten tud és akar foglalkozni) K.
Ehhez képest a világunk komplexitása 1 mol K, nagyságrendileg. Mindenki szépen választhat, hogy melyik kis szelet, amivel végül foglalkozik. Mondjuk a tévével. Az legalább vígasztal.
SAdam 2008.VI.24 12:15
Banyek, asszem ma ez a formázás/helyesírás dolog nem megy nekem. Szóval, a fenti kommentben a ,, és '' közötti részek idézőjelek akarnak lenni, amolyan TeX–es stílusban, nem dőlt betűs szedések...
SAdam 2008.VI.24 12:18
A vicc amúgy az, hogy egyre inkább úgy gondolom, hogy helytelen az a felfogás, hogy a világ komplexitása valamilyen lineáris skálán mérhető. Egyre inkább hiszek valami olyasmiben, hogy a világ bonyolultsága valamilyen fraktáljelleget követ, és hogy mindegy, hogy (klasszikus értelemben véve) polihisztor vagy, vagy pedig az egész életedet a cserebogarak nemi életének a kutatásába fekteted, a végén nagyjából ugyanazt fogod megtudni a világról... (Nem tudom, ez mennyire érthető.)
Ulmar 2008.VI.24 12:26
Akkor viszont ha választasz valamit, amivel a belső világ és a külső éned szintézisben van, akkor elérted azt amit el lehet. Ha nem teszed magasra a mércét, leélheted az életed úgy, hogy tévét nézel. Így belegondolva az emberek többsége ezt csinálja. Ha magasabra rakod akkor esetleg alkotsz valamit, ami egyrészt fennmarad (néhány hétig, hónapig, esetleg évekig), másrészt viszont ezzel éred el magadban a harmóniát. A legszomorúbb, amire a társadalom most elég szép lehetőségeket ad, hogy nagyokat álmodj és keveset csinálj. Leéled az életed, sajnálni fogod, hogy nem tetted meg amit akartál, de annyira nem.
SAdam 2008.VI.24 12:30
Hát igen, sztem a legtöbben pont ezt csináljuk. Amúgy én is pont azt gondolom, hogy ha azt a bizonyos szintézist eléred, és megvan az a bizonyos harmónia, akkor megvan minden. Épp ezért nem nagyon lehet sztem különbséget tenni aközött, aki egész életében tévézik, meg aki nem (így ítélkezni sem lehet fölöttük, sztem, mint ahogy nagyon sokan teszik). Legfeljebb mindenki maga dönti el, hogy mivel akarja tölteni az életét. Amúgy a tévé jó dolog, legalábbis amíg jó a műsor... :-)