Ezek magukért beszélnek. Sajnálom, hogy ilyen sokat kiraktam, kéretik egyesével olvasni. Ami tetszik a haiku-kban (ellentétben a Kosztolányi fordításokkal), az igazából a szavak hiánya. Ki tud fejezni valamit, ami nem konkrét, de nem is a valótól távol álló gondolat. És szerintem van, amit nem lehet kifejezni szavakkal, és nem lehet körülírni.

Akit jobban érdekel van egy elég szép haiku tár a Terebess weboldalon.

Csak hogy kicsit megvédjem Dezső mestert: igazából ő maga nem tudott japánul, sőt, magát a haikut sem ismerte annyira (ez pl. kitűnik abból is, hogy nem tartja a fordítás a versformát). Az összes fordítás, amit készített, egy angolul megjelent kötetből történt, és noha nem olvastam az "eredeti" angol haikukat, mivel népszerűsítő céllal adták ki a XX. század elején (amikor a szöveg- illetve tartalomhűség még nem volt divatban) felmerült bennem, hogy szerintem már maga a nyersanyag is ilyen "ömlengős" lehetett...

Ellenben hamár Kosztolányi, szerintem sokkal jobban közelíti a haiku "szellemiségét" a Negyven pillanatkép (elérhető pl. http://mek.oszk.hu/00700/00753/html/vers1302.htm#20), ezek közül is mondjuk az Októberi táj, vagy az Utcanők rekkenő délben, vagy a Vers... Vagy ez:

Ó dáridós hajnalban borban úszó,
ősz bajszok és könnyes-vad rikkanások,
lassú halált kísérő hegedűszó.

Ha már itt tartunk, írhatna valaki szakavatott arról, hogy mi a Haiku. Nem az enciklopédia definíciójára] gondolok, hanem arra, hogy miért haiku a haiku. Ezzel egy szuszra arról is lehetne írni, hogy mi az a Basho haiku.

Hogy konform legyek az UlmarVersBlog policy-jával: Szerintem ami miatt a haiku nagyon japán műfaj az az, hogy nem a lírikus énről szól. Nem rólam, nem rólunk. Ettől szerintem kilóg a nyugati líra műfaj definíciójából, és ugyanez az oka annak, hogy európaiaik nem tudnak haikut írni: nem tudunk nem magunkról írni, elvonatkoztatni attól, amik vagyunk, és ahogy látjuk a világot.