A kockafejeknek túl művészi vagyok.

A művészeknek túl kockafej vagyok.

Programozónak oké lennék, ha rendesen bírnám az alkoholt, és nem lennék túl "furcsa" és kiszámíthatatlan...

A "primitíveknek" túl "entellektüel" vagyok...

Az "okosoknak" túl "primitív" vagyok...

...

...

...

Valahogy előbb-utóbb mindenki eljut oda, hogy "'más" vagyok. Most akkor vagy annyira gáz vagyok, hogy senki (még a barátnő(i)m sem) akarnak közösséget vállalni velem, vagy egyszerűen csak fasz vagyok. Most már igazán nem tudom...

Minden esetre, megtaláltam a megoldást: egyszerűen IstenCsászár vagyok. Akár tetszik, akár nem.

Ez, jelenlegi ismereteim szerint (félredobva minden velem született naivitásom és idealizmusom) két dolgot jelenthet: vagy bekerülök abba a képzeletbeli Pantheonba, ahová Stockhausen, Feldman, Mahler, Webern, Bach, Wagner (főleg Wagner – na nem azért, mert jobb volt a felsoroltaknál, hanem, mert beképzeltebb), Beethoven, Haynd, Mozart, Palestrina és még sokan mások tartoznak, vagy egy konténerben fogom végezni valami külvárosban.

Ami minden esetre biztosnak látszik: mivel egyetlen kaszt sem hajlandó befogadni soraiba, muszáj leszek megalkotni a magam morális, esztétikai stb. szabályait, amik rám, és kizárólag csak rám vonatkoznak. Egyszerűen nincs királyi út. Vagy utat török magamnak saját magamhoz, és ignorálok mindent és mindenkit, aki bármiben eltérít ettől, vagy sosem fogom sikerre vinni egyetlen ügyemet sem.

Sajnálom...