Az öndokumentáló kód jó dolog. Lássuk csak, mit talált ma UPi:

/// <summary> /// The SPSException that is thrown when the /// password is invalid. /// </summary> /// <remarks> /// Detailed description for SPSExInvalidPassword. /// </remarks> [Serializable()] public class SPSExPasswordExpired : SPSException { […]

Kicsivel később:

/// <summary> /// Initializes a new instance of the /// SPSExInvalidPassword class. /// </summary> public SPSExPasswordExpired() { if (SPSTrace.T) SPSTrace.writeFunctionBegin( string.Format("->SPSExPasswordExpired.SPSExPasswordExpired()" )); }

Na ennyit az öndokumentáló kódról.

A történet elsőre bonyolultnak tűnhet, de valójában egyszerű. Adott két amerikai cég; az egyik megrendelésére dolgozom a másiknak. Ez a két cég korábban tisztán kompetitorok voltak; ugyanazon a piacon hasonló termékekkel jelentek meg.

Néhány eladással, akvizícióval és összeolvadással később arra lettek egyszer csak figyelmesek, hogy továbbra is kompetitorok, de ugyanakkor meg egymás beszállítói is lettek közben. A két vállalat management-je pedig nem nagyon tud mit kezdeni az ilymódon kialakult helyzettel, már kb. 6 hónapja tárgyalnak mindenről, és még most sem lehet tudni, hogy miafasz van.

Ez az egész egy olyan romantikus drámára emlékeztet, amikor a filmben egy férfi és egy nő, akik valamiért szívből utálják egymást, egyszercsak egy lakatlan szigeten találja magát. Aztán az történik, ami ilyenkor történni szokott:

• A nő rászokik a kókusztej-párlatra, elhízik mint a disznó, és a tengerparton fekve kábulatában egy majomcsorda molesztálja.
• A férfiról kiderül, hogy homoszexuális, buzgón vallásos lesz, valamint a fákkal beszélget (azt hazudja nekik, hogy ő Napoleon).

Hát valami ilyen van most a melóban.