BNC linkelt egy nagyon tanulságos cikket a Chatre az imént.

Az egyik dolog, ami eszembe jutott a következő: mennyivel szebb és jobb lenne a világ, ha a mások-életébe-beleugatás-úgy-hogy-semmi-közöd-hozzá ártalmas lenne az egészségre. Nem annyira, hogy azonnal meghalj tőle, inkább úgy mint a cigarettázás: minél gyakrabban csinálod, annál rövidebb ideig élsz, és rosszabb egészségi állapotban. Mondjuk havi 1-2 alkalom már elég lehetne ahhoz, hogy évtizedeket vegyen el az ember életéből. (Hangsúlyozom: annak az életéből, aki beleugat mások életébe. Nem azokéból, akiknek az eszét osztja bő sugárban.)

Több pozitív hatást is kiváltana ez:

• Azok, akik hajlamosak beleütni az orrukat olyasmibe, amihez semmi közük, kevesebb ideig élnének, ennek következtében pedig az egész életidejük alatt kifejtett káros hatás jóval szerényebb lenne.
• Miután közismertté válik a kéretlen véleményfröcskölés károsító hatása, az emberiség egészségtudatosabb része jobban tartózkodna ettől az ocsmány szokástól, még akkor is ha esetleg igénye volna rá.
• Ideális az lenne, ha az egészségromboló hatás arányos lenne a nyilvánosság fokával és a kotnyeles személy általános informálatlanságával.
• Legtöbb politikus pályája rövid és dicstelen lenne.
• A papok képesek lennének az eredeti hivatásukat gyakorolni (tudniillik értelmezni, hogy Isten az ókorban mekkora gyökér volt).

Ahh.. utópia.

Arra jöttem rá, hogy a Microsoft üzleti terve összefoglalható úgy, hogy "csináljuk azt, amit az Apple, csak rosszabbul". Az elméletem a következő megfigyeléseken alapul:

• Apple lenyomta az mp3 lejátszó piacot az ipoddal? Csináljunk egy zune-t!
• Apple nyitott saját üzleteket? Csináljunk Microsoft Store-t!
• Apple saját csatlakozókat talál ki az USB helyett? Legyen az új Kinectnek is egyedi csatlakozója!
• stb.

Persze minden elmélet akkor értelmes, ha extrapolálásra használható, vagyis a jövőt meg lehet vele jósolni. A logikus következő lépés persze az, hogy:

• Steve Jobs meghalt? Nyírjuk ki Ballmert!

Update 2013 szeptember: Keresik Ballmer utódját.

Rájöttem, hogy elegem van a közéleti értelemben vett "kérdésből". Feláll a hátam, elgurul a gyógyszerom, amikor egy komplex társadalmi, vagy gazdasági problémát fognak, és egy "főnév-kérdés" pecsétet nyomnak rá.

Tetszik tudni, mikre gondolok: a nyugger-kérdés, a cigány-kérdés, a zsidó-kérdés, a lehallgatás-kérdés, az egészségügy-kérdés. Miért irritál ez engem? Egyrészt a "kérdezők" szoktak irritálni. Valamiért, nyilván ez az én bajom, de nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy akit annyira szörnyen foglalkoztat a "zsidó-kérdés", az mindenáron valamit akar a zsidókkal (a nyuggerekkel, a cigányokkal, a lehallgatókkal és lehallgatottakkal). Valamit akar, kivéve persze azt, hogy békén hagyják őket.

Azon kívül, hogy a kérdezők szándékát aljasnak érzem, van egy másik gondom is a kérdezősdivel: A ...-kérdés, már pusztán attól, hogy leírjuk, hogy van ilyen, követeli azt, hogy megoldjuk. Így működik az agyunk; ha kérdés van, elkezdjük keresni a választ. (Egyszerű, elegáns, zsigeri és huszárvágós az igazi!)

És persze olyan az válasz lenne a legjobb, ami lezárja a kérdést, ideális esetben örökre, vagyis a kívánatos megoldás a végső megoldás.

Hát ez a bajom a főnév-kérdés műfajával.