Rájöttem, hogy elegem van a közéleti értelemben vett "kérdésből". Feláll a hátam, elgurul a gyógyszerom, amikor egy komplex társadalmi, vagy gazdasági problémát fognak, és egy "főnév-kérdés" pecsétet nyomnak rá.

Tetszik tudni, mikre gondolok: a nyugger-kérdés, a cigány-kérdés, a zsidó-kérdés, a lehallgatás-kérdés, az egészségügy-kérdés. Miért irritál ez engem? Egyrészt a "kérdezők" szoktak irritálni. Valamiért, nyilván ez az én bajom, de nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy akit annyira szörnyen foglalkoztat a "zsidó-kérdés", az mindenáron valamit akar a zsidókkal (a nyuggerekkel, a cigányokkal, a lehallgatókkal és lehallgatottakkal). Valamit akar, kivéve persze azt, hogy békén hagyják őket.

Azon kívül, hogy a kérdezők szándékát aljasnak érzem, van egy másik gondom is a kérdezősdivel: A ...-kérdés, már pusztán attól, hogy leírjuk, hogy van ilyen, követeli azt, hogy megoldjuk. Így működik az agyunk; ha kérdés van, elkezdjük keresni a választ. (Egyszerű, elegáns, zsigeri és huszárvágós az igazi!)

És persze olyan az válasz lenne a legjobb, ami lezárja a kérdést, ideális esetben örökre, vagyis a kívánatos megoldás a végső megoldás.

Hát ez a bajom a főnév-kérdés műfajával.