SAdam Blog

2009-08

België & Nederlanden - I. rész: Lemmingek.

Mottó: Megpróbáltam számbavenni a Nobel-díjas belga atomfizikusokat. Valahogy nem rémlett egy sem...


Belgiumot nem véletlenül hívják Belgiumnak. Hogy a szkítológusok logikáját kövessem, a Belgium alak a korábbi Balgiumból alakult ki, mely az itt lakó népre, leginkább az itt élők intellektuális képességeire utal.

Hogy a dolgok közepébe vágjak: utazunk az autópályán Antwerpenből Brugge-be. Rég elhagytunk mindent, legalább 20-30 km óta semmi nincs az úton, csak a tömött kocsisor, illetve az autópálya unalma. Egyszer csak mi jön szembe? Na mi? Piros lámpa! Az autópálya közepén! Persze ugyanarra a póznára, amin a lámpa is áll, ki van téve bölcsen az autópálya végét jelző tábla, majd a kereszteződés után azonnal újra kirakva az autópálya-tábla. Ilyen hely ez a Belgium.

Brüsszelben kocsikázunk gyanútlanul a kétszer két sávos Rue de la Loi-n. Minden simán megy, amíg egyszer csak a kereszteződés túloldalán mit pillantok meg? Egy apró behajtani tilos táblát! Úgy ám, a következő pillanatban azon veszem észre magam, hogy ugyanazon a négy sávon már szembe jönnek velem az autók. Padlófék, elakadásjelző kitesz, tolatásba betesz. Hoppá! Úgy tűnik, nem csak nekem hiányzott a nagy kék tábla, ami előre figyelmeztetett volna a forgalmi helyzet változására, mert a mögöttem jövő két kocsi már a padlóféknél+vészvillogó kombónál veszettül dudálni kezd, a tolatófények megjelenésekor meg elsőre megpróbálnak kikerülni. Aztán valószínűleg meglátták ők is az ominózus behajtani tilost, és már mennek is el mögülem, juhé, mehetek én is dolgomra. A szembe jövők pedig egyáltalán nem voltak meglepve, szóval úgy látszik, messze nem én voltam az első ilyen.

Belgiumban a legmagasabb az egy főre eső halálos közúti balesetek száma az EU15-ben. Na vajon miért?...

De az élet más területein sem sokkal jobbak. Az egyik boltban az eladó először fordított irányban húzta le (illetve "tolta fel") a bankkártyámat, utána megfordította (vagyis a mágnescsík a levegőben, a tiszta műanyag a leolvasónál), végül közölte, hogy "sajnáljuk, de nem tudjuk elfogadni a kártyáját". Egy másik helyen egy egyszerű Maestro kártyát 3-4 ember nézett végig, hogy vajon el tudják-e fogadni, majd közölték, hogy fogalmuk sincs, inkább fizessek készpénzzel. Egyiknek sem jutott eszébe, hogy esetleg megpróbálja használni a dolgot. A brüsszeli szépművészeti múzeumban pedig a jegypénztárban csodálkoztak egy hatalmasat, hogy turista létemre nem rendelkezem állandó lakcímmel Belgiumban...

Ami pedig a vallon vendéglátóipart illeti... Brüsszelben az üres kávézóban szóltak rá a mellettünk ülő (szerintem német) házaspárra, hogy ne foglaljanak két asztalt (így ugye mindkettő kilátott az ablakon a főtérre), hanem üljenek rendesen egy asztalhoz. Rochefortban pedig nagyjából annyi időbe telt kihozni a sörlapot, felvenni a rendelést és kihozni a sört (természetesen nem azt, mint amit rendeltünk), mint amennyi idő alatt a szomszéd asztalnál ülő öt fős társaság megrendelt egy többfogásos vacsorát, megették, majd fizetés után távoztak.

A flamandok ilyen szempontból mondjuk rendben vannak. Sőt, ott beszélnek angolul (mármint nem csak értenek, hanem válaszolnak is), és néha egész segítőkészek. Bár az kicsit meglepett, hogy flandriában a számlával nem várják meg, amíg kéred, hanem amint leadtad a rendelést, az első sörrel már hozzák is.

Végül egy fontos tanulság. Sem Hollandiában, sem Belgiumban nem szabad kávét kérni. Még ha ingyen adják, akkor sem. Habár a Lonely Planet szerint Hollandiában isszák a legtöbb kávét Európában (valami évi fejenkénti 140 literre emlékszem, de lehet, hogy rossz a memóriám), az, amit kihoznak, gyakorlatilag némi barna festékanyaggal higított mosogatólé. Még a tejhab is erre rímel, ami a tetején van, mivel színre is, állagra is inkább hasonlít a mosogatószivacson képződő habra, mint arra a krémszerű dologra, amit az olaszok a cappucino tetejére pakolnak...

Tagek:
 
Utoljára módosította SAdam 2009.VIII.10 14:46-n; 2 hozzászólás
PermaLink