SAdam Blog

2008-06

Hiszti


Viszonylag ritkán szoktam hisztizni, legalábbis szerintem. Most eljött ez a pillanat is.

Úgy nagyjából 14–15 éves korom óta érzem folyamatosan, hogy valahogy minden évem egyre rosszabb, legalábbis ami a ,,teljesítményt illeti. Nos, nem tudom, hogy ezt a tendenciát meddig tudom még folytatni, ugyanis a legutóbbi egy évet, ahogy van, leginkább ki kellene dobnom az ablakon. Illetve nem ,,kellene, ugyanis pont én magam dobtam ki (sajnos, már a kemény, visszacsinálhatatlan múltidőben mondva ki a dolgot).

Nagyjából egy évvel ezelőtt elhatároztam, hogy felfüggesztem a két egyetemre járást, hogy legalább az egyiket valahogy sikerüljön összerakni, és hogy lehetőleg legkésőbb a jövő év végére legyen legalább egy diploma a dologból, és akkor lehet venni a kalapot, és pár kedves–mosolygós mondat keretében végleg le lehet zárni azt a pár évnyi (nem tudom, ide mi az adekvát szó), amit a BME jelentett az életemben. Nos, úgy tűnik, ebből az egészből annyit sikerült véghezvinni, hogy valóban felfüggesztettem a zenei tanulmányaimat egy évre. De hogy mégis minek???...

További siránkozás helyett inkább csak beszéljen a statisztika: 65 kredit, két félév alatt. (Így még pontosan 68 kell a diplomához. Tekintve, hogy jövőre ismét aktív zeneakadémiás vagyok, kötve hiszem, hogy ez két (fél)év alatt sikerülhetne). Ha ehhez hozzáveszem, hogy ebből 10 kredit igazából csak egy kamu eredménye (így az éves teljesítményt nyugodtan tekinthetem 55 kreditnek), hogy a nullkredites kritériumok (lásd. pl. szigorlatok) közül egy sincs meg erre a félévre, és hogy egy átlagos földi halandó évente 60 kreditet végez, akkor tényleg nem értem, hogy mégis, mi a búbánatos f**zt csináltam egy évig.

A legkínosabb az, hogy még csak jól sem éreztem magam alatta, nem buliztam, no színház, no közös program a barátokkal, és úgy összességében hullafáradt vagyok az egész tanévtől. De hogy miért nem buliztam, és hogy mibe sikerült elfáradni, azt nem tudom...

Utoljára módosította SAdam 2008.VI.25 04:13-n; 3 hozzászólás;
PermaLink

"Über dieser Fuge, wo der Nahme B A C H im Contrasubject angebracht worden, ist der Verfasser gestorben..."


BWV 1080

A múltkor emlegettem UPinak ezt a darabot, na meg a végét, ami egy négyesfúga lett volna. Nem akarok összeírni mindenfélét erről, úgyis az egyik legismertebb Bach–mű, ezermillió dolog van róla fent a neten, akit érdekel, keressen rá, akár a fenti linken, vagy bárhol. Én most csak a végét akartam bemásolni ide (sajnos csak két részletben találtam meg a YouTube–on):

Az utolsó fúga eleje:

És ahonnan belép a harmadik téma (ami mellesleg a B–A--C–H hangokkal indít):

A már régebbről megszokott emberkénk játszik. Mindenféle egyéb megjegyzés helyett inkább csak idézem az egyik commentelőt:

 "There's something reverant about how he inserts each new voice...as though he feels a deep love for each one of them."

Hát ja, sztem is.

Amúgy valahol teljesen perverznek tartom ezt a darabot, a másik hasonló ,,mesterművel'', a Musikalisches Opfer–rel (BWV 1079) együtt. Bach ezeket vmikor 1740. és 1750. között követte el, többek között azért is, hogy fityiszt mutasson az összes többi élő zenésznek a Földön (a beszámolók szerint irtó hiú személyiség volt), meg valahol azért is szerintem, hogy magának összefoglalja, hogy mire vitte az életben. Mindezt úgy, hogy amikor ezeket csinálta, akkor ez a fajta zene igazából már tisztára divatjamúlt volt (Mozart 1756-ban születet, és nem ő találta fel a zenei klasszicizmust...), és nagyjából senkit sem érdekelt már.

És persze valahol irtó gáz az is, hogy nem tudta befejezni. Igazából még el sem jutott a negyedik téma bevezetéséig, a B–A--C–H (sorrendben a 3.) téma kidolgozása közben halt meg (ahogy az a felvételen is hallható)...

Tagek:
 
Utoljára módosította SAdam 2009.VI.10 14:45-n; 0 hozzászólás;
PermaLink

Paprikás mustáros diákmakaróni


Akármennyire lázasan is tanul az ember, azért előbb–utóbb megéhezik. Még akkor is, ha történetesen reggel már megvolt a szokásos kávé, és tudja, hogy reménytelen bármi más tápanyag–forrásban is reménykednie, valahogy a gyomor egy idő után minden racionalitást legyőz, és szűntelenül jelez. Ami egy idő elteltével felettébb idegesítővé tud válni, és igencsak megnehezíti a tanuláshoz szükségesnek mondott koncentrációt.

Persze az edzett diák nem esik kétségbe. Megvárja a kellő pillanatot (amikor a gyomorkorgás elnyomja a puha és kényelmes ágyból való felkeléssel járó mindenféle kínok ellen küzdő lustaságot, na meg az időveszteségek miatti idegességet is), kikecmereg a jó meleg vackából, és átmegy a konyhába, egészen a huszadik század egyik legfontosabb találmányának titulált berendezéséig, a Hűtőgépig.

Ekkor jön a kellemetlen meglepetés. Szerencsétlen hősünk, miután feltépi a hűtő ajtaját, rezignáltan tudomásul veszi, hogy (a pár hónapos húslevesmaradékot, és némi penészes kelkáposztafőzeléket leszámítva) az áldott gép kong az ürességtől. Mi több, a kifogyhatatlannak hitt porleves–tartalékok is elérkezdek a végső stádiumukba, a patinás műanyaggyárakat egyedül a Maggi képviseli, egy 2005–ös (lejárati) évjáratú tyúkhúslevessel.

Persze az ember magyarázkodhat a gyomrának, az kitartóan jelez. Olyan, mint egy hisztis p***a, képtelen megérteni, hogy márpedig most nem aktuális a problémája, akkor is mondja, és mondja, és mondja... Mit van mit tenni, nincs más megoldás: itt, kérem szépen, főzni kell!

A főzés alapvetően egy jó dolog. Mindig is úgy éreztem, hogy méltatlanul lebecsüli az emberiség a művészet ezen formáját. Mert bizony a főzés ugyanolyan művészet, mint a versfaragás vagy a képfestés, ugyanúgy az érzékekre hat, mint bármilyen másik "magas művészet", sőt, az egyik legtökéletesebb "Gesamtkunstwerk", hiszen egyszerre hat a látásra, a szaglásra, az ízlelésre és a tapintatra is. Különben is, a nők többsége szerint a főzés férfias tevékenység, és kellően romantikus vonás tud lenni. Így hát a tapasztalt diák ismételten nem esik kétségbe, hanem előkapja a lábast, a vízforralót, a fakanalat, forralja a vizet, begyújtja a tűzhelyet és nekilát a... minek is?

Hát igen... mit is lehet csinálni némi rohadt zöldség (paradicsom és paprika), lejárt húsleveskocka, csokoládé és lekvár felhasználásával? Sajnos úgy tűnik, nem sokat. Persze az ember nem adja fel, és addig kutat a polcokon, amíg talál kellő alapanyagot a művészetéhez.

Így született meg tehát a következő étel receptje:

PAPRIKÁS–MUSTÁROS DIÁKMAKARÓNI

Hozzávalók

  • 1 db. enyhén megrohadt tv–paprika
  • 1 db. Heinz tomato ketchup (2006–os évjárat)
  • 1 db. Globus családi mustár (még szavatossági időn belül!)
  • Némi maradék Gyermelyi 4 tojásos csavartcsöves tészta (kb. 200–300 g)
  • víz

Elkészítési javallat

Forraljuk fel a vizet, tegyük bele az előre kikészített csavaros tésztát. Amíg a tészta fő, próbáljunk meg nem elfeledkezni arról, hogy a tésztát néha megkeverjük, ellenkező esetben lehetetlen lesz levakarni az edény faláról az odafőtt darabkákat. Eközben – tesztelési célból – nyomjunk ki a mustárostubusból némi mustárt egy tányérra. Ha nem mustár, hanem valami gusztustalan váladék jön a tubusból, rázzuk fel a tubust, és próbáljuk újra. Ismételjük az eljárást, amíg megbízható mustár nem jön a tubusból. Ezután végezzük el ugyanezt a kalibrációs folyamatot a lejárt ketchuppal is.

Ha a tészta már kellően szétfőtt, vegyük le a tűzről, szűrjük le (ha az utasítás ellenére véletlenül mégis elfelejtettük kevergetni a tésztát, akkor vakarjuk le az edény faláról a szétfőtt tésztadarabokat), majd tegyük az egészet egy tányérba. Nyomjunk rá annyi ketchupot és mustárt, amennyit nem sajnálunk. Ezután tisztítsuk meg többé–kevésbé a paprikát az elrohadt területektől, és készítsük a tányér mellé. Fogyasztás során ne feledkezzünk majd el jó nagyokat harapni belőle, és ügyeljünk arra, hogy ha véletlenül mégis maradt benne rohadt rész, azt ne együk meg, mert nem lesz túl ízletes.

Figyelem! Túl sok mustár adagolása esetén számítsunk rá, hogy a mustár étkezés után egy darabig még marni fogja a gyomrunkat!

JÓ ÉTVÁGYAT!
Tagek:
 
Utoljára módosította SAdam 2008.VI.18 15:15-n; 6 hozzászólás;
PermaLink