SAdam Blog

2010-06

Butaságom története


Na szóval az úgy történt, hogy múlt hétfőn bementem az Akadémiára gyakorolni. Elvégre ott nyugi van, néha vannak szabad termek, közepesen jók a hangszerek, és ha szerencséd van, akkor csak néha nyit rád valaki, hogy barátságosan feltegye a "meddig szeretnél még maradni?" kérdést (amire az "este kilencig" választ még nagyobb mosoly követi, amiből zenész körökben egyből tudhatod, hogy épp a legvadabb középkori kínzásokon jár az illető esze veled kapcsolatban).

Ezt a tevékenységet űztem kora hajnali tíz órától legalább délután ötig, amikor egyszer csak rájöttem, hogy még nem ettem aznap semmit. Ez velem néha megesik, az ilyenkori élményeimtől már hemzseg a blogom. De ez a mostani, azt hiszem, mindegyiken túltesz.

Szóval lemegyek kajálni. Illetve mennék, ha lenne nálam pénz. Sebaj', mondok neki, itt a bank a sarkon, benne a megváltó aparáttal. Szóval bemászom az ATMhez. Előttem egy harmincegynehány éves fazon épp azon szentségel, hogy az automata nem adott neki pénzt, az egész szar, meg úgy egyáltalán, még a biztonsági őrhöz is odamegy pampogni, meg minden. Én meg odamegyek, beütöm a PINt, kiválasztom a "Magyar" nyelvet, beütöm az "adjá' pénzt de azonnal" opciót, erre se szó, se beszéd, hopp, landol a kezemben 100 ezer forint.

Na mondom, ez érdekes. Én nem választottam még ki semmi összeget. Megkergült az automata? Biztos. Lehet, hogy ez az előző ember pénze? Hát persze! Hogy is lehetne máshogy? Hiszen én minek vettem volna fel ennyi pénzt, amikor csak ebédelni megyek, nem? Logikus.

Szóval odamegyek a biztonsági őrrel épp vitatkozó fazonhoz, boldog arccal a kezébe nyomom a pénzt, ő meg még boldogabb arccal elmegy. A biztonsági őr meg megjegyzi, hogy milyen szerencse, hogy én ilyen becsületes vagyok. Álszerény mosoly, majd vissza az ATMhez, mondom, ezután a közjáték után már igazán kell az ebédpénz. Szóval megint be a kártya, megint be a PINkód...

...ekkor, mint derült égből a villámcsapás, jön az SMS a bankból: sikeres kézpénzfelvétel, 100.000 Ft. Maradék egyenlege egy olyan alacsony szám, hogy maga ma nem ebédel.

Így is történt. Nem ebédeltem. Sem aznap, sem egy jó pár napig. :-)

Persze azonnal kirohantam az utcára – emberünk sehol –, meg felhívtam a bankot. Szerencsére be tudták azonosítani az illetőt, és vállalták, hogy beszélnek vele. Ezt nagyjából egy heti telefonálgatás követte köztem megy egy szép hangú ügyfélszolgálatos csaj között. A főbb stádiumok a "majd megnézzük", "beszéltünk vele és péntekre visszaviszi a pénzt", "jaj, mégsem hozta vissza péntekre", "hát most nem tudjuk mi lesz, de utánanézük", valamint egy jópár nem fogadott hívás feltehetően a bank (amúgy titkosított) számáról. De azért a történet jól végződik.

Ma visszakaptam a pénzem.

Tagek:
 
Utoljára módosította SAdam 2010.VI.15 12:12-n; 7 hozzászólás;
PermaLink
100%