SAdam Blog

2009-12

A tudatos Fogyasztó


Vannak azok a termékek (tipikusan a majonéz, mustár, ketchup stb), amiket a gyártók szerintem direkt olyan csomagolásba tesznek, hogy ne lehessen hozzáférni a teljes megvásárolt mennyiséghez. Egyszerűen az egész úgy van kialakítva, hogy még a legrafináltabb fortélyokkal bíró egyedek is kénytelenek legyenek kidobni a három decis műanyag-palackból egy néhány kajálásra elegendő mennyiségű matériát.

Gondolom, mindenki kitalálta, hogy ma elfogyott otthon a mustár. De ennyire még nem rohanok előre a sztoriban.

Szóval a dolog úgy kezdődött, hogy megéheztem. Ez néha sajnos mindannyiunkkal előfordul, de most különösen kínosan érintett a dolog, ugyanis ez egyből beindított egy hosszú asszociációs láncot, melynek legfőbb motívumai az üresen tengődő hűtőszekrény és a 2011. decemberére beígért honorárium voltak (várhatóan akkor fogják kifizetni a múlt heti koncerteket). Azért nem adtam fel a reményt, és valóban, némi kutatás után találtam két pár juhbeles virslit, amit még a múlt hét végén hozott valaki, ha jól emlékszem. Egyből felvidultam, bevágtam az egészet a vízbe (mely kicsit később egy hosszúra nyúlt telefonbeszélgetés következtében majdnem teljesen elforrt), alágyújtottam a gázt, majd folytattam a kutatást. Nemsokára a polcról előkerült egy zacskó szendvicskenyér, és végül a liszt mögött találtam egy flakon mustárt, amely – legnagyobb meglepetésemre – még csak le sem járt. Már kezdtem örülni.

De persze semmi jó sem tart az örökkévalóságig. Amint a kezembe vettem, már egyből sejtettem, hogy itt baj van. Utána felráztam – volna, ha lett volna mit. Hát így jártam – örömöm szertefoszlott, miként a remény is, hogy egyek egy kis mustáros virslit. Vagy mégsem?...

Valami azt súgta nekem ebben a felindult lelki állapotban, hogy a flakon valahogy mégis túl nehéz ahhoz, hogy teljesen üres legyen. Egyből le is csavartam a tetejét, belepillantottam, és elszörnyedve láttam, hogy ott burjánzik az alján a finom massza, csak hát egy vékony rétegben végig vígan megül a flakon falán, és esze ágában sincs onnét elmozdulni.

Mondom magamnak, ez nem véletlen. Biztos, hogy azok a gonosz tervezők direkt így akarják kisajtolni az utolsó garasokat is belőlünk, gyanútlan Fogyasztókból, akik ilyenkor vállat vonunk, megállapítjuk, hogy ez már mind megy a /dev/null-ba, és elódalgunk a következő közértig, hogy szerezzünk egy új mustárosflakont. Node hohó! Ébresztő! Nem hagyhatjuk, hogy csak így átgázoljanak rajtunk! Elvégre nem hiába papolnak Koppenhágában és aggódnak a Bolygó jövőéért, és közben mi csak úgy dobjunk ki valamit, csak azért, mert nehéz hozzájutni? Hát ennyire lemondtunk már a saját jogainkról, a Tulajdonhoz való alkotmányos jogot csak így, egyszerűen eldobjuk magunktól? Hagyjuk, hogy szépen, apránként, fillérenként fosszanak ki azok a gonosz mustárgyártók, és élvezzék a feleslegesen előállított szemét mámorító illatát? Nem! – mondom magamnak – Én nem hagyom! Csak azért sem!

Ma kettéfűrészeltem egy mustárosflakont...

Tagek:
 
Utoljára módosította SAdam 2009.XII.17 19:09-n; 2 hozzászólás;
PermaLink
100%