SAdam Blog

SAdam Belfastba megy: 3. Tűz van, babám!

Elérkezett a harmadik reggel is. Csak hogy jó legyen, az első dolog, amit ébredés után észleltem, az volt, hogy folyik mindenfelé a taknyomnyálam. De az igazán idegesítő az lett, amikor megpróbáltam kifújni. Na, akkor viszont sehogy nem akaródzott neki. Mindegy. Miután játszadoztam vagy negyed órát az orromban levő tartalommal, és sikertelenül távozásra próbáltam bírni, végül feladtam, és lementem reggelizni a többiek után.

Végre teljes az együttes.

Megérkezett tegnap éjjel az utolsó hiányzó emberünk is, itt az egész csapat, juhééé, lehet majd egész nap próbálni. Persze ilyenkor az ember boldog, és persze általában nagy boldogságukban az emberek mindenfélét elkövetnek. Nos, így esett velem és a full English breakfasttal is. Kipróbáltam. Túlvagyok rajta. És még élek. (Amúgy most nem is azért, sztem nagyon is finom volt, nem tudom, egyesek miért kritizálják agyba-főbe...)

Reggeli után – ahogy a jólneveltek szokták – persze még zuhany, borotválkozás, egyszóval szobatisztává varázsoltam magam. Lehet, hogy azért, mert még nem szoktam hozzá ehhez a folyamathoz, de minden esetre sikeresen elnyújtottam a procedúrát addig, ameddig már mindenkinek kiesett az agya a fejéből, hogy mégis merre járok. Hiába, lehet, hogy mégis igazam van, és felesleges annyit fürödni. (Napi kvízkérdés: ha 250 millió középkori ember évente átlagosan egy fürdés mellett átlagosan 25 évet élt, akkor évente hányszor kell 6 milliárd embernek átlagosan megfürödnie, hogy átlagosan 60 évet éljenek?)

Szóval szépen indult a nap.

Ezek után jött a szokásos próba–kép: ülünk egy szobában heten, 10 számítógéppel, és megy a diskurzus arról, hogy ki felejtette el kikapcsolni a tűzfalat, vagy kinek kontaktos a kábele, esetleg ki az, aki újságot olvas ahelyett, hogy koncentrálna, miért nincs hang, miért van hang, meg úgy egyáltalán. Az egy külön szép momentum volt, amikor az egyik gép egyszerre csak elkezdett magától zenélni. Nem viccelek. Nem tudom (és szerintem a többiek sem tudják), hogy miért, de az egyik gép a leütött billentyűkre véletlenszerűen generált egy rakás plusz MIDI jelet, szóval úgy nézett ki, hogy mi csak megnyomunk egy gombot, és a gép 5 percig véletlenszerűen játszik valamit. Mindegy, végül bekötöttünk egy másik alkatrészt, és rövidre zártuk a problémát.

A szokásos 2-3 órányi üresjárat után végre elkezdtük a próbát. Ekkor még nem is sejtettük, hogy a harmadik darab egyik sávja egyszerűen eltűnt. Pontosabban, azt ugyebár mindannyian tudjuk, hogy az anyag nem vész el, csak átalakul. Hát ezzel az anyaggal is ez történt, ugyanis a tűz pattogását utánzó gyönyörűséges hangmintából valami irtó gagyi zaj lett, valami olyasmi, mint amikor a Commodore 64 szintijével valaki szélfújást imitál. Abból is a bénábbik fajta. Mindegy, gondoltuk, ilyen apróságon nem akadunk fenn, úgyhogy ezennel átírtuk a darabot, mostantól nem tűz pattog, hanem szél sistereg. Ez van...

Miután egyszer végigmentünk az egészen, kitaláltuk, hogy 1) éhesek vagyunk 2) van egy érdekes előadás, amire kíváncsiak vagyunk. Konklúzió: menjen mindenki a dolgára, találkozzunk egy óra múlva, és folytassuk a munkát. Ekkor volt délután 3.

Ezek után következett a legnagyobb böszmeség, ami ezidáig itt történt velünk. Mi ugyebár úgy tudtuk, hogy a hivatalos főpróbánk a teremben csütörtökön, 14:30 és 16:30 között van. Ezzel szemben a valóság az volt, hogy a főpróbát szerdára tették, az említett időpontba. Hiába, úgy tűnik, a Budapest–Belfast időeltolódás nem 1, hanem 25 óra. Ma ezt is megtanultam.

Minderre akkor derült persze csak fény, amikor visszaértünk az ebédszünetből, délután négykor. Ráadásul ekkorra a társaság kicsit szétbomlott csoportokra, mivel volt, akinek már nem is kellett volna visszajönnie a délutáni szeánszra. Lényeg a lényeg, hogy nagyjából negyed ötre sikerült mindenkit odarángatni a főpróba helyszínére.

Életünk leggyorsabb beállását produkáltuk, telepítéssel, újraindítással, hangszóróállítgatással, meg mindennel együtt nagyjából 10 perc alatt már majdnem készen álltunk arra, hogy még 5 percig próbáljunk.

Nem tudom, erről írtam-e, vagy sem, de az angolok (vagy írek, vagy észak–írek, már igazán nem tudom) paranoidok. Szerintem a Monty Python–féle burn the witch project annyira megmaradt bennük, hogy azóta is rituálisan irtóznak a tűztől, mint fogalomtól (ja, a darabunkban van egy "Fire" című tétel, szerintem cenzúrázni fogják holnap tűzvédelmi okokból). Szóval a lényeg az, hogy mindenütt kint vannak a tűzvédelmi szabályzatok, a menekülési útvonalak, a vészkijáratok, és koncertek előtt bemondják (úgy, mint itthon a "kérjük kapcsolják ki telefonjaikat" szövegek), hogy az épületből pontosan merre és hogyan lehet kijutni tűz esetén, és hogy megkérnek mindenkit, hogy szenteljen pár pillanatot annak tanulmányozására, hogy a kijelölt menekülési útvonalak közül melyik esik hozzá a legközelebb.

Szóval a lényeg az, hogy amikor épp készen álltunk, akkor megszólalt az épület tűzjelzője. Persze azonnal mindenki (mind a három ember, aki rajtunk kívül még ott volt) idegesen elkezdett menekülni, és közben mondogatták, hogy evakuáljuk az épületet.

Tűz sehol.

Kint álltunk majdnem negyed órát, ezalatt persze egyetlen tűzoltó sem jött, de még egy egyszerű motorost sem küldtek, hogy felmérje a terepet, vagy valami. Egy idős bácsi ("biztonsági őr") körbejárta az épületet, majd egy idő után kikapcsolt a berendezés. Na, kezdtünk örülni, irány vissza a terembe. Belépünk a terem ajtaján...

...hiába, mégis tűz van. A tűzjelző megint bömböl. Ráadásul olyan hangerővel, hogy aki nem ég el a tűzben, az halláskárosult lesz, és még sokkot is kap. Szóval ismételten evakuáljuk az épületet. Persze ezúttal már nem hagytam magam, és minden veszélynek fittyet hányva benyomultam az épület szívébe, hogy a képzeletbeli lángoktól megmentsem a pulóverem. Meg magamat a további megfázástól.

Nem érdemes tovább részletezni, ezt a játékot még legalább háromszor eljáttszottuk, szóval durván egy háromnegyed órányi fagyoskodás után visszamentünk próbálni. Ekkor jött a következő poén.

Mint kiderült, abban az épületben ma egyáltalán nincs koncert. Sőt, máshol sem. Ma egy bizonyos party van, amire előre lehetett nevezni valami 40 vagy 50 EUR–ért (korlátozott számban), szóval gyakorlatilag holnapig senki nem használja a koncerttermet. Mivel keresztbe lett szervezve ez a próbadolog (igaz, úgy tűnik, a mi karmesterünk hibájából), és holnap nincs szabad próbahely, gondoltuk, esetleg ki kéne használni a lehetőséget, és próbálni kéne. Megkérdeztük az ott levő két technikus srácot, hogy bent tudnának-e maradni velünk a próbára. Aszondják, persze hogy. Felhívtuk a szervezőt. Szó sem lehet róla, aszondja. Mire mi, hogy dehát ha nincs próba, akkor nincs koncert. Vagy legalábbis fene tudja, mi lesz a koncerten. NINCS DE, NINCS HÁT, NINCS PRÓBA ÉS KÉSZ. Miért?, mondjuk mi. Hát kiderül, hogy ha a srácok bent maradnak, akkor a szakszervezet pampogna, hogy fizessék ki a túlórát, azt meg ők ugyebár nem (ismét napi kvízkérdés: ha 357 résztvevő 6 nap alatt átlagosan 400 EUR részvételi díjat fizet egy konferencián – köztük a fellépők (!) is –, akkor hány technikus másfél órányi túlórabérét nem lehet abból kifizetni?...) Erre persze az ember nem tud mit mondani, megjegyezzük azért, hogy mégiscsak egy világhírű hegedűművész próbaidejéről beszélünk, aki lemondta a ma délutáni programját, hogy próbálhasson velünk. Sorry, a világhírű hegedűmávészek még nem alapítottak szakszervezetet. Ez van...

Egyébként szerintem a tűzoltók egyszerűen csak összefogtak a hangmérnökök szakszervezetével, hogy bojkottálják a próbánkat...

Utoljára módosította SAdam 2008.VIII.27 22:21-n
PermaLink

Hozzászólások

0

ApocalypseKÖZÖS | FrissVáltozások | TémaKatalógus | Index | Térkép | Random Page
Belépés | Regisztrálok
Ez az oldal nem változtatható | Régebbi változatok | Hivatkozásai | Add a kedvenceimhez
Utoljára módosította SAdam 2008.VIII.27 22:21-n