Ez a kép volt a mai (magyar nyelvű) Wikipédián a nap képe.

 may i feel said he
 (i'll squeal said she
 just once said he)
 it's fun said she

 (may i touch said he
 how much said she
 a lot said he)
 why not said she

 (let's go said he
 not too far said she
 what's too far said he
 where you are said she)

 may i stay said he
 (which way said she
 like this said he
 if you kiss said she

 may i move said he
 is it love said she)
 if you're willing said he
 (but you're killing said she

 but it's life said he
 but your wife said she
 now said he)
 ow said she

 (tiptop said he
 don't stop said she
 oh no said he)
 go slow said she

 (cccome?said he
 ummm said she)
 you're divine!said he
 (you are Mine said she)

::– E. E. Cummings (No Thanks, 1935) –

A saját elmesélés helyett inkább idézem a hírt az indexről, így a legjobb:

::[...] SB 1000-es aknahatású német repülőbomba volt a IX. kerületben talált óriásbomba. Másfél méter mélyen volt a földbe fúródva. Miután az egész környéket kiürítették, a tűzszerészek megvizsgálhatták, ekkor derült ki, hogy a hatalmas vastest üres volt, nem volt benne robbanószerkezet, valószínűleg a II. világháború után már hatástalanították. [...]

Persze egyfelől tök jó és hatalmas mázli, hogy nem robbant fel, és nem vitte magával a környéket. Másrészt valami Monty Python szintű poén, hogy miután kiürítenek egy több négyzetkilométeres lakóterületet (durván 20.000 embert), kiderül, hogy a bombát tulajdonképp egyszer már valaki hatástalanította, és utána gondosan visszaásta a földbe, hogy ezzel ijesztgethesse a későbbi arra tévedőket... :-)

Viszonylag ritkán szoktam hisztizni, legalábbis szerintem. Most eljött ez a pillanat is.

Úgy nagyjából 14–15 éves korom óta érzem folyamatosan, hogy valahogy minden évem egyre rosszabb, legalábbis ami a ,,teljesítményt illeti. Nos, nem tudom, hogy ezt a tendenciát meddig tudom még folytatni, ugyanis a legutóbbi egy évet, ahogy van, leginkább ki kellene dobnom az ablakon. Illetve nem ,,kellene, ugyanis pont én magam dobtam ki (sajnos, már a kemény, visszacsinálhatatlan múltidőben mondva ki a dolgot).

Nagyjából egy évvel ezelőtt elhatároztam, hogy felfüggesztem a két egyetemre járást, hogy legalább az egyiket valahogy sikerüljön összerakni, és hogy lehetőleg legkésőbb a jövő év végére legyen legalább egy diploma a dologból, és akkor lehet venni a kalapot, és pár kedves–mosolygós mondat keretében végleg le lehet zárni azt a pár évnyi (nem tudom, ide mi az adekvát szó), amit a BME jelentett az életemben. Nos, úgy tűnik, ebből az egészből annyit sikerült véghezvinni, hogy valóban felfüggesztettem a zenei tanulmányaimat egy évre. De hogy mégis minek???...

További siránkozás helyett inkább csak beszéljen a statisztika: 65 kredit, két félév alatt. (Így még pontosan 68 kell a diplomához. Tekintve, hogy jövőre ismét aktív zeneakadémiás vagyok, kötve hiszem, hogy ez két (fél)év alatt sikerülhetne). Ha ehhez hozzáveszem, hogy ebből 10 kredit igazából csak egy kamu eredménye (így az éves teljesítményt nyugodtan tekinthetem 55 kreditnek), hogy a nullkredites kritériumok (lásd. pl. szigorlatok) közül egy sincs meg erre a félévre, és hogy egy átlagos földi halandó évente 60 kreditet végez, akkor tényleg nem értem, hogy mégis, mi a búbánatos f**zt csináltam egy évig.

A legkínosabb az, hogy még csak jól sem éreztem magam alatta, nem buliztam, no színház, no közös program a barátokkal, és úgy összességében hullafáradt vagyok az egész tanévtől. De hogy miért nem buliztam, és hogy mibe sikerült elfáradni, azt nem tudom...

BWV 1080

A múltkor emlegettem UPinak ezt a darabot, na meg a végét, ami egy négyesfúga lett volna. Nem akarok összeírni mindenfélét erről, úgyis az egyik legismertebb Bach–mű, ezermillió dolog van róla fent a neten, akit érdekel, keressen rá, akár a fenti linken, vagy bárhol. Én most csak a végét akartam bemásolni ide (sajnos csak két részletben találtam meg a YouTube–on):

Az utolsó fúga eleje:

És ahonnan belép a harmadik téma (ami mellesleg a B–A--C–H hangokkal indít):

A már régebbről megszokott emberkénk játszik. Mindenféle egyéb megjegyzés helyett inkább csak idézem az egyik commentelőt:

 "There's something reverant about how he inserts each new voice...as though he feels a deep love for each one of them."

Hát ja, sztem is.

Amúgy valahol teljesen perverznek tartom ezt a darabot, a másik hasonló ,,mesterművel'', a Musikalisches Opfer–rel (BWV 1079) együtt. Bach ezeket vmikor 1740. és 1750. között követte el, többek között azért is, hogy fityiszt mutasson az összes többi élő zenésznek a Földön (a beszámolók szerint irtó hiú személyiség volt), meg valahol azért is szerintem, hogy magának összefoglalja, hogy mire vitte az életben. Mindezt úgy, hogy amikor ezeket csinálta, akkor ez a fajta zene igazából már tisztára divatjamúlt volt (Mozart 1756-ban születet, és nem ő találta fel a zenei klasszicizmust...), és nagyjából senkit sem érdekelt már.

És persze valahol irtó gáz az is, hogy nem tudta befejezni. Igazából még el sem jutott a negyedik téma bevezetéséig, a B–A--C–H (sorrendben a 3.) téma kidolgozása közben halt meg (ahogy az a felvételen is hallható)...