És történt, hogy a héten Beával elkaptuk a náthát.

És történt, hogy egész héten felváltva nyomtuk itthon az ágyat, és ittuk a teát meg ettük a vitamint.

És történt, hogy egyszer csak, a semmiből, szombat reggelre kaptunk néhány fülest pár árva, öreg kutyáról (az egyik miatt egészen Szekszárdig autóztunk).

És történt, hogy ma belefutottunk egy esküvős kiállításba.

És lehet, hogy új, öreg kutya áll a házhoz nálunk.

És az is lehet, hogy végre összeházasodunk, valamikor szeptember második felében...

Ma eljutottam odáig, hogy szemrebbenés nélkül ráírjam egy pályázati adatlap "egyéb releváns közlendők" részére a következő bekezdést:

I wish to add to my application that there are no facilities in Hungary which could help me in the composition of the suggested piece. There is only one teacher in the country teaching electroacoustic music (my teacher Andrea Szigetvári), and there is no such thing as a `centre for electronic music', involving musicians and possessing proper studios, technology and knowledge. As a consequence, this course is my only possibility to compose the proposed piece and carry out the proposed research on chaotic synthesis. Moreover, the changes that have been introduced in Hungarian politics during the past few years (resulting in the elimination of even the most renowned artists and replacing them with people closely tied to the government and some nationalistic movements) is demolishing the cultural institutions of our country, taking away any hope for being able to continue my activity as an artist if I stayed Hungary.

Iszonytatóan szomorú, és szégyellem, hogy ilyesmit le kell írni, de így van.

Egy e-mail kapcsán ma a Facebookon kötöttem ki, ahol láttam, hogy újabb ismerősöm emigrált. És ennek kapcsán egy pillanat alatt megvilágosodtam.

Szóval annak idején, amikor megérkeztünk ide, azzal tettünk szert hírnévre (egyben ez volt az ország elsőszámú megélhetési forrása), hogy a Kárpát-medencéből kiindulva portyáztunk. Ezekre a küldetésekre nyilván a legjobb harcosainkat küldtük, akik általában vitézül helyt is álltak, akár zsoldosként az éppen aktuális uralkodó oldalán, akár az ehhez kapcsolódó "logisztikai feladatok" (értsd: fosztogatás, falu-felégetés) kivitelezésében.

Kivándorló ismerősöm kapcsán rájöttem, hogy mi folyik itt. Ősmagyar kultusz, pogányok rulez meg nemzeti identitás erősítése. És hogyan? Hozzuk a bevált, régi formánkat, hisz azt akkor is jól tudtuk, és most is jól fog menni.

Mert ugyebár mi történik? A legjobban képzett harcosainkat (mérnökök, orvosok stb.) küldjük potyázni az átkos Európába, ahol rendesen kiszolgálják a gonosz kapitalista nagytőkét, majd felégetve magunk után a talajt, reménykedünk benne, hogy egyszer talán még hazajönnek, és hazahozzák a javaikat azoknak, akik a Nemzeti Együttműködés keretében mindent megadtak nekik, hogy ki tudjanak jutni.

És tényleg így igaz. Az ember mindent megkap, hogy kijuthasson. Szinte naponta történik valami, ami bíztatást és erőt adhat a kételkedőknek. Azoknak, akik esetleg még mindig kételkednének benne, hogy menjenek, vagy inkább maradjanak. Legyen szó akár jogbiztonságról, adórendszerről, kulturális- és oktatási politikáról, egészségügyről. Vagy ha már egészségügy, akkor a cigarettáról.

Magyarok! Kalandra fel! Júliustól már a cigiért is érdemes inkább Ausztriába menni^*...

Hogy is volt a mondás? "A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!"...

Közel egy év szenvedés után, végre sikerült befejeznem az utolsó fúgámat is (ez az egyik kötelező stílusgyakorlat az ötéves képzés során, megítélésem szerint messze a legnehezebb). Az ötből három még nem esett át semmilyen tanári rostán, és valószínűleg a (pót)vizsgáig nem is fog (elvileg folyamatos konzultációk keretében kellene dolgozni, de erre egyszerűen nincs időm). Eme örömteli esemény alkalmából úgy döntöttem, hogy (mint már egyszer-kétszer régebben az megesett) felpakolom ide mind az ötöt. Sajnos csak MIDI-verzió van belőlük (se időm, se kedvem kigyakorolni és felvenni őket rendes hangszeren), de remélem, így is tanulságosak. Élvezkedjetek!

Hétfő óta itt vagyok Birminghamban, ami – ahhoz képest, hogy az Egyesült Királyság talán második legnagyobb városa – elég lelombozó egy hely. Gyakorlatilag leginkább azokhoz az amerikai kis- (vagy közepes méretű) városokhoz tudnám hasonlítani, ahol eddig megfordultam. Mint pl. Baton Rouge. Van valami városközpont, az emberek valamennyire jelen vannak az utcán, de közel sincs olyan városi hangulat, mint amit az ember mondjuk Budapesten (hasonló méretű város) talál.

A mai bejegyzés viszont nem erről fog szólni. Hanem inkább arról, ami miatt idejöttem, és amit eddig láttam. Elkezdtünk dolgozni egy közel egy éves munkán otthon, aminek a végére (remélhetőleg) összeállítunk egy olyan (új) tananyagot, amiből az otthoni egyetemeken (már amelyiket ez egyáltalán érdekli) elektronikus zenét lehet majd tanítani. Ennek egy részéhez egy olyan szoftvert tervezünk használni, amit itt fejlesztenek. Azért jöttem, hogy megismerjem ezt a programot, illetve megtanuljam olyan szinten használni, hogy utána otthon már önállóan, az itteni fejlesztők segítőkészségétől függetlenül dolgozhassunk ezzel a cuccal.

Az első döbbenet az volt, hogy a program, habár hat éve fejlesztik és eddig (tudtommal) közel három millió Euro támogatást kapott, gyakorlatilag az alapfunkcióit is alig képes ellátni. Persze megvannak az indokok, hogy tulajdonképpen miért is nem működik a dolog, ezt a részét elég szépen elő tudják adni. Te a tényen ez még nem változtat.

Amikor idejöttem, kaptam egy íróasztalt és egy ígéretet, hogy be fognak vezetni a rejtelmekbe. Ez – mint utólag számomra kiderült – úgy történt, hogy nagyjából 20 perc általános magyarázat után kaptam egy kódrészt (amit mellesleg egy másik egyetemen fejlesztettek) ami nem működik, és megkértek, hogy nézzek rá, hogy tudnék-e jobbat csinálni.

Durván másfél nap elteltével megoldottam a feladatot, ezáltal – most legalábbis úgy érzem – egy új fejezetet nyithatnak a szoftverük történetében. A dolog szépsége, hogy az csak nagyjából mostanság esik le, hogy bizony ezért a másfél napi munkáért valakik egy másik egyetemen nem kevés pénzt vettek fel ebből a projektből úgy, hogy végül nem teljesítették a feladatot. Abba meg inkább bele sem gondolok, hogy ha kicsit jobban megjátszom magam és megpróbálom azt mutatni, hogy tulajdonképpen ez mekkora egy hatalmas feladat, akkor talán még valami pénzt is leakaszthattam volna róluk.

Amitől viszont tulajdonképpen elfolyt az agyvizem, az az, ami ez után (értsd, ma délután) következett. Elkezdtem átnézni az eddig ezzel a szoftverrel megvalósított darabok listáját, illetve a programokat (plusz jegyzeteket stb.), amik ezekhez a darabokhoz tartoznak. Nos, alapból a művek 50%-a úgy indul, hogy kifagyasztja a rendszert. Amelyik véletlenül elindul, ott általában valami minimál-kutyulás van, ami gyakorlatilag nem csinál semmit, és (természetesen) nulla dokumentáció tartozik hozzájuk. Eddig egyetlen darabot találtam, ahol valami minimális leírást mellékeltek. Mégpedig lengyelül. A gugli-fordító alapján ez egy privát levél, amit az egyik lengyel küldött a másiknak valamikor a darab bemutatója előtt. Számomra az derül ki belőle, hogy végül nem is használták a szoftvert (hogy majd a koncert után augusztusban befejezik, de persze lehet, hogy félreértem a sorok közötti mondandót). S hogy valami példát is mutassak, hogy milyen minőségű forrásokból vagyok kénytelen dolgozni, íme:

Hogy teljes legyen a kép: a srác, akihez jöttem, az egyetem által fizetett főállású kutató. Ez azt jelenti, hogy még csak tanítania sem kell, az egyedüli feladata az, hogy a fejlesztésre koncentráljon. Ami pedig a hozzáállást illeti: a legelső nap, amikor megérkeztem, konkrétan egy mondat közepén tartott, amikor délután 5 óra lett. Félbehagyta a mondandóját, közölte, hogy holnap folytatja, majd fogta magát és hazament...